Miért neveljünk szokatlan, egzotikus zöldségeket és gyümölcsöket kertünkben, lakásunkban

[Bihari Balázs]

Ez az a kérdés, amire egy megszállott gazmániás csak annyit mondana, hogy azért mert jó, mert izgalmas, vagy egyszerűen csak annyit, hogy CSAK. A következő néhány sorban mégis azt
szeretném kibontani, hogy miért is érdemes új növényeket meghonosítani
kertünkben, vagy virágládánkban.

Először is tudnunk kell, hogy eléggé eltúlzott hiedelem az, hogy itthon csak honos növényeket szabad/érdemes/etikus termeszteni. Elég csak rávilágítani arra, hogy ma
gasztronómiánk, és mindennapi életünk része jó pár olyan haszonnövény, melyek
hazája igen messze esik a Kárpát-Medencétől, nem ritkán attól egy egész óceán
választ el minket. Ha felfrissítjük általános iskolai tanulmányaink gyorsan
halványuló emlékeit, rájöhetünk, hogy nem csak a paradicsom, vagy a kukorica
származik más kontinensről, de büszkén ápolt hungarikumunk, a paprika is Amerikából
került nem is távoli őseink kertjeibe. Ne feledjük azt sem, hogy néhányszáz éve
szintén furcsa újdonság, egzotikum volt a ma már szinte minden háztáji kertben
tenyésző barack, illetve a mandula is. Biztosak lehetünk tehát abban, hogyha új
növényfajtát ültetünk a kertünkbe, azzal nem követünk el sem a
természetvédelem, sem a hazaszeretet szempontjából aggályos dolgot. Ha az
egy-két évszázaddal ezelőtti kertészek is hasonló skrupulusokkal küzdöttek
volna, és engedtek volna a ma – gyakran rosszul értelmezett – zöldmozgalmainak,
akkor napjainkban számos, magyarnak tekintett élelmiszerrel lennénk szegényebbek.
Úgyhogy most mi lehetünk a jövő hungarikumainak meghonosítói. Kecsegtető, nem?

Fontos megemlíteni, hogy nem csak távoli vidékekről kerülhetnek újdonságnak tűnő haszonnövények kertünkbe és asztalunkra. Számos, hagyományos, hazánkban honos növény kopott ki konyhánkból
– egyre szegényesebbé váló gasztronómiánknak köszönhetően. Ha volt már
szerencsétek csak 100 évvel ezelőtti szakácskönyvekbe belepillantani, számos
olyan fűszer-, zöldség-, és gyógynövény nevével találkozhattatok, amelyek nem
csak a gasztrokultúrából, dó jószerével a szókincsünkből is kikerültek. Ezek a
növények talán most kezdenek visszakéredzkedni kertjeinkbe. A teljesség igénye
nélkül megemlíthetjük itt a medvehagymát, a csombort, a csalánt, vagy a
zsázsát. Szintén jó példa lehet gasztrokultúránk szegényedésére, hogy az
emberek jelentős része következetesen összekeveri a szedret az eperfával – a
legtöbb esetben azért, mert valamelyiket nem, vagy egyiket sem ismeri. Szintén
számos hagyományosan magyar gyümölcsfajta vált a népemlékezetből lassan kikopó
nyelvemlékké. Talán érdemes példaként említeni itt a legutoljára 15 évvel
ezelőtti szedd magad akciókon kóstolt húsvéti rozmaring almát. Azt hiszem, hogy
az efféle „egzotikumok” telepítésére nem is kell több magyarázat. Mi lehetünk
tehát a múlt hungarikumainak újáélesztői. Most mondd azt, hogy nem nagyszerű
feladat!

És persze ott van a dolog élvezeti értéke is. Egy kis kaland, kis felfedezés úgy, hogy ki sem mozdulsz a kertedből. A radiátor fölött keltetett mangóddal, vagy a homok tetején
gyökereztetett ananászrozettával egy másik világba lesel be. Egy távoli vidék
követe próbál veled szót érteni. A Te felelősséged, hogy megértsd, mit akar
mondani, hogy megtudd, mit szeret, amitől kivirul, és mi az, amitől elsorvad.
Ha jól csinálod, minden megtudhatsz róla, és átadja az ajándékot, amit magával
hozott. A gyümölcsét.

Ja, és a szomszédodat is meg fogja enni a sárga irígység, ha meglátja a fekete paradicsomodat.

[Bihari Balázs]

Köszönöm :)

[Grosz Tamás]

Milyen jól és egyszerűen fogalmazott cikk!
Gratulálok és egyetértek minden sorával!