Leyland professzor és az ő csodálatos ciprusai 2.rész

[Warson]

A következő évben sikerült létrehoznunk a hat lelenchez megszólalásig hasonlító növénykéket, mégpedig ugyanazon szülők közreműködésével. Hogy megszólalásig hasonlóakat az nem pusztán szófordulat mint utóbb kiderült. Pár hónappal a sikeres keresztezés és másfél évvel a Hatok fellelése után professzorom sejtelmes mosoly kíséretében fordult hozzám egy este miután végeztünk aznapi teendőinkkel:
- James, remélem ma estére nincs programja, szeretnék megmutatni valamit.
- Megtisztelne uram, csak nem újabb növénycsodákat rejt a kert mélye?
- Ó nem, annál sokkal rendkívülibb, jöjjön csak!
Némileg csalódottan vettem észre, hogy a Hatok számára elkülönített üvegház felé vezet, de a kíváncsiságom nem hagyta, hogy kibúvót keressek. Amint odaértünk hellyel kínált és türelmem kérte. Jó fél órát üldögéltünk meghitt csendben, éppen a horizonton felkapaszkodni készülő teliholdat készültem volna csodálni, amikor egészen halkan valami fura hangot kezdtem hm...nos, érezni. Nem, nem olyan volt mintha hallottam volna, illetve ha ahhoz kellene hasonlítani talán olyannak tűnt mintha valami nagyon távoli de a messzeségben nyilvánvalóan igen hangos dolgot hallanék, mint egy hajókürt. Ahogy erősödött, úgy növekedett bennem az a nyugtalanító érzet, hogy valahol a fejemben van a hang forrása. Valamiféle dallam volt, de jelentős összegben mernék fogadást kötni arra nézve, hogy ha a kottát rutinszerűen ismerő zenetudós volnék akkor sem tudnám különálló, leírható hangjegyekké zabolázni. Mindenesetre néhány perc után már kristálytisztán szólt elmémben ez a földöntúli kórus és egészen hihetetlen nyugalom szállt meg. Nem sokkal ezután valószínűleg elveszítettem az eszméletemet, mert amikor kinyitottam a szemem (nem emlékszem, hogy lehunytam volna...) a Hold már bizony készült átadni helyét a láthatárhoz közelítő Napnak. Professzorom diadalittasan vigyorgott rám és amint látta, hogy kezdek magamhoz térni megszólalt:
- Nos fiam, mi a véleménye? Botorságokat álmodik egy vén dendrológia professzor avagy olyasmi történik velünk amiről ember eddig nem is álmodott? Bár ez így kissé talán ellentmondásnak hat, de hát nyelvész sem vagyok mint az köztudott.
- Nem tudom mit mondhatnék, erre nincsenek szavak...
- Jól mondja James, erre még nincsen szó, nekünk kell találnunk rá. Viszont most más dolgunk van, kipihentnek érzi magát?
- Mi az, hogy! Tán még életemben soha nem voltam ennyire friss.
Onnantól fogva aztán holdtöltéről-holdtöltére ott ért minket az este a hat fiatal ciprus tövében. Pár hónappal később szinte egyszerre dobtuk el okulárénkat, majd nem sokkal később már ismerői voltunk az összes diákpletykának, ugyanis a katedráról tökéletesen hallottuk még a legfelső sorokban folyó sustorgást is. Két évvel később az öreg emberemlékezet óta ősz haja elkezdett barnulni, nekem pedig elmúlt a dudor a bal sípcsontomról amit állítólag még a bábaasszony egy erőteljes mozdulata okozott negyven évnek előtte.
A professzornak elkezdtek tervei lenni, faiskolát alapítottunk és megkezdtük a leyland-ciprus (X Cupressocyparis leylandii) névre keresztelt általunk létrehozott növény forgalmazását. Gyorsan nagy sikere lett, kiváló tulajdonságokat örökölt őseitől. Pár évtized alatt a világ egyik legelterjedtebb sövénynövénye lett. Az eredeti hat fa szaporítását ellenben megkérdőjelezhetetlenül elutasította az öreg. Akkor még nem sejtettem miért, de kereken ötven évvel a megtalálásuk után aztán kiderült. Abban az évben termést hoztak. Először és utoljára. Minden szem magot saját kezűleg gyűjtöttünk be a professzorral és úgy is ültettük el. Amikor végeztünk, addigra már szokatlan komolysággal fordult hozzám:
- James, fiam. Az én feladatom ezzel véget ért, a tiéd pedig most kezdődik. Az ezekből a magokból kikelő növényekre nagy út vár. Annak idején nem mondtam el minden részletét az álmomnak.
Ezután szépen kifejtette a részleteket és rá két napra meghalt. Ennek is jó ideje már bizony...azóta az éveket sem igen számolom.
Eddig jutottam az imént a visszaemlékezésem leírásában amikor megcsörrent a mobilom. Rendhagyóan hosszú számsor jelezte a hívó fél kilétét, de azért leesett, floridai szám. Sejtettem ki az és mit akar, de hát a színdarab a végéig tart ugyebár:
- Igen?
- Hello James, öreg cimborám. Mac vagyok, öööö van egy kis gond.- Mac barátom a NASA egyik logisztikai főnöke, ő intézi a Nemzetközi Űrállomás tudományos kísérleteihez az alapanyag ellátást.
- Nocsak, tán kiszáradtak a gazok? - igyekeztem visszafojtani a kitörni készülő nevetésem.
- Nem. Nem tudom mi történhetett, személyesen ellenőriztem a rakományt, tuti biztosan be kellett, hogy pakolják őket, odafenn pedig nem találják. Szörnyen sajnálom a dolgot...- nem akartam feleslegesen főzni szegényt a saját levében, meg amúgy is pontosan tudtam hova lettek a növények, hát félbeszakítottam:
- Semmi gond Mac, hegyekben állnak még itt az asztronauta-jelölt kórók, intézkedem, hogy küldjünk másik adagot.
- Komolyan nem gond?- szinte hallottam ahogyan legördül a szikla - Meg tudod oldani? Esetleg nem lehetne, hogy feleslegesen ne tudjon erről senki?
- Persze, hogy nem gond. Küldöm a gazokat te meg csak írd be szépen a tételhez, hogy "projekt törölve, végrehajtás következő misszió" és nem lesz semmi gond.
Még hálálkodott egy sort majd elköszönt én pedig szóltam az asszisztensemnek, akire szinte már fiamként tekintettem, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Ezután odafordultam a falon lógó bekeretezett képhez, rákacsintottam a megszürkült fotóról két ciprust ölelve rám vigyorgó Leyland professzorra és végre kimondhattam:
- Na öreg, én is végeztem. Holnapután találkozunk!


[Az első hat leyland ciprust 1888.-ban találták Angliában egy bizonyos C.J.Leyland kertjében. (a szerk.)]