Mythago - A szilfa

[Bernátzki Lajos]

Folytatom Mythago világának ismertetését.

Most az egyik legrégebbi kedves magyarhoni fát,

a szilt mutatom be.

A szilfa

A szilfa (Ulmus) a rózsavirágúak (Rosales) rendjében a szilfafélék (Ulmaceae) család névadó, egyúttal legnagyobb és legészakabbra hatoló nemzetsége. Első pollen-és törzsmaradványait a (kor)"">felső-krétából ismerjük; a legtöbb lelet az újidő oligocén korából került elő.

Kosárkötő szil (hibrid díszfa)

Rendszertani besorolás:

Ország:	Növények (Plantae)
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály:	Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend:	Rózsavirágúak (Rosales)
Alrend:	Csalánvirágúak (Urticanae)
Család:	Szilfafélék (Ulmaceae)
Nemzetség:	Szilfa (Ulmus)

Elterjedése, élőhelye :

A nemzetség az északi félteke mérsékelt égövében honos. Az egykor élt európai egyedek nagy részét kiirtotta a szilfavésznek (Ophiostoma ulmi, Ascomyceta) nevezett gombabetegség.

Magyarországon őshonos fajai:

vénic szil (Ulmus laevis)

mezei szil (Ulmus minor)

hegyi szil (Ulmus glabra)

Az egyes fajok más-más élettérhez alkalmazkodnak: a vénic és a mezei szil a lazán záródó ligeterdőkben él, a hegyi szil a hűvösebb hegyvidékeket kedveli, a turkesztáni szil (Ulmus pumila) pedig Közép-Ázsiában

a vízpartok egyetlen fás növénye.

Megjelenése:

Egyes fajai cserjék, mások terebélyes fává cseperednek.

Rövid nyelű, többnyire durva tapintású levelei váltakozó állásúak, kétsorosak, a szélük egyszerűen vagy kétszeresen fűrészes, alakjuk gyakran aszimmetrikus. Hímnős virágaiból köröskörül zászlós, egymagvú makkocska fejlődik. Mintegy 16 faja az északi féltekén terjedt el, Magyarországon 3 (a vitatott besorolású érdeslevelű szillel (U.procera) együtt 4) faj él.

A kultúrában:Az ókori görög hitvilágban a szil volt Hermész, a kereskedők és a tolvajok istenének fája. Hermész vezetésével ennek szárnyas termései kísérték a lelkeket a világ ítélőbírája elé. A nimfák árnyat adó szilfákat ültettek az elesett hősök emlékére. A római mitológiában a szil Júnó istennő fája lett. Az Plinius Caecilius""> idősebb Plinius szerint a cimberek elleni háború idején Nuceria városában, a Júnónak szentelt ligetben saját erejéből felépült az istennő oltárára ráborított, megcsonkított szilfa, majd rögtön virágba is borult, imígyen állítva helyre Róma tekintélyét.

A megcsonkolt és virágba borult szilfa
(Plinius Secundus nyomán)

Mivel a rómaiak előszeretettel használták szőlőkarónak, megjelent Dionüszosz kultuszában is.

A mediterrán éghajlatú Dél-Franciaországban a szil helyettesítette a germánok hársfáját: ennek árnyékában hirdették isten igéjét, és ott is ítélkeztek.

Felhasználása:

A szilfát – főképp a mezei szilt – erdészetileg is termesztik
értékes fája miatt. Több változatát kertészetekben nemesítik és díszfának ültetik. Régebben gyógynövénynek is tartották; az egyik első újkori botanikai leírása az olasz Matthioli 1571-ben megjelent orvosi növényleltárában olvasható. A szerző Dioszkoridészre hivatkozva azt állítja, hogy a fa borban feloldott kérge csillapítja a gyomorbántalmakat. Mivel a szilfából égették a legjobb hamuzsírt, európai állománya már a szilfavész feltűnése előtt erősen megcsappant. Ezzel párhuzamosan főleg az idősebb példányokat mind nagyobb becsben tartották, és a szilfajták egyre fontosabb szerepet kaptak a tájképi kertekben, arborétumokban. Magyarország különböző emlékfái között számos szilfa akad, így például:

Béri Balogh Ádám fája Szekszárd határában (a kuruc generális elfogatásának helyén);

Rákóczi fája Máramarosban, az úrmezei határban (az ifjú Rákóczi állítólag ez alatt költötte el ebédjét,

mielőtt Lengyelországba bujdosott);

Rákóczi fája Balatonakarattyán (ahol Rákóczi sohasem járt) — az egykor 22 m magas, 742 cm

törzskerületű fa 1967-ben zöldült ki utoljára; tönkjét 1972-ben konzerválták.

A magyarok fája

„A magyarok fája.
Ott áll a fa az ős öreg szilfa, az akarattyai magaslaton.
Földje fája büszkén néz szét a messze világba"
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül, 1905.

A szilfa a vad vidékek fája, amolyan „szilaj” fa. És épp ebből adódik: a szil és a szilaj szó összefügg egymással. A Földrajzi Nevek Etimológiai Szótára számos táj- és helységnevet „szilfás hely”-ként határoz

meg. A Győr-Sopron megyei Szil helység neve szilfával benőtt helyre utal. A Baranya megyei Szilágy községet az Árpád-kori oklevelek elsőként 1220-ban említik Zylag néven: ez a szil fanévnek -gy képzős származéka. Az egykor vízjárta terület szilfaligeterdeinek emlékét őrzi nevében a Szilágyság (Erdélyben a Berettyó, a Kraszna, a Szamos és részben a Lápos folyók, a Szilágy- és a Zilah-patak vidékén elterülő történelmi tájunk). A Szilasligetnél eredő és Budapest határában, Káposztásmegyernél a Dunába torkolló Szilas-patak elnevezése szintén szilfákkal benőtt területre utal. Szilaspogony Nógrád megyei helységnév fiatal, ritkás („pagony”) szilerdőt idéz. S még hosszan sorolhatnánk, mert ahogy Eötvös Károly is írja, „...ezer falu, város, halom, dűlő, határrész viseli nálunk a Szilas és Szilágy nevet. S hol ez a név van: ott magyar lakik, ott magyar telepedett meg ezer év előtt”.

Rákóczi-fa – Rákóczi nélkül

A balatonakarattyai Rákóczi–szilfa maradványa

A balatonakarattyai Rákóczi-szilfa ma már nem él, csak egykori hatalmas törzsének pusztuló maradványait tekinthetjük meg a település parkjában. Rákóczi-fájának a nép nevezi évszázadok óta, mert a rege szerint a nagy fejedelem ehhez a szilfához kötötte ki lovát, és hirdette ki a nép „akarattyát”. Némelyek innen származtatják Akarattya nevét is. Ez azonban tévedés, mert az Árpád-kori oklevelek a községet már 1109-ben Terra Akaratia néven említették. Sőt, azt is tudjuk, hogy Rákóczi soha nem járt a Dunántúlon. Valószínűbb, hogy a róla született legendák legkiválóbb tábornokának, Vak Bottyánnak és az ő alvezérének, Béri Balogh Ádámnak ottani dicsőséges hadjáratai révén kötődnek a fejedelemhez. Elterjedt, hogy a fa tövében tartották 1532. január 1-jén az országgyűlést. Ez aligha igaz, hiszen a fa akkor még valószínűleg nem is
létezett.

A Rákóczi-fa meghökkentő méreteket ért el. Még ma is megcsodálhatjuk tönkjének 742 centiméteres kerületét és 236 centiméteres átmérőjét. Valamikor 22 méter magas volt, korát 400-450 évre tartották, ám ez utóbbi adat minden bizonnyal túlzás. Az öreg szilfát már a múlt században is védték és gondozták, s afféle határfa szerepe is volt neki. A balatoni halászok a tihanyi apátsági templom két tornya és a Rákóczi-fa között húzott képzeletbeli vonal segítségével tudták a vizen is meghatározni Veszprém és Somogy megye határát. Ezt a vonalat igen fontos volt mindenkor ismerniük, mert nem halászhattak a szomszédos megye területén.Az öreg fát 1853-ban villám sújtotta, s féloldala akkor elhalt. Az 1943-ban védelem alá helyezett fa a második világháború alatt súlyos sérüléseket szenvedett. Lassan pusztulni kezdett, s utoljára 1967-ben zöldült ki; 1969-ben már csak vadhajtásai voltak; 1972-ben konzerválták. A valamikori büszke fának mára csak hatalmas tönkje maradt. Emlékére 1991 júniusában Szabadság-fát ültettek a park közepére. Az egykoron hatalmas szilfa megmaradt tönkjét ízléses fakerítés veszi körül, s mellette a fa emlékét hirdető tábla áll. (A magyarországi települések védett természeti értékei című könyv nyomán).