Borvidékeink - Sopron és környéke I.

[Bernátzki Lajos]

A Gazmánia létrehozóival elindítunk egy sorozatot, amelyben bemutatjuk az általunk ismert (és szeretett) szőlő- és borfajták világát természetes környezetükkel együtt.
Elsőként szűkebb hazám, Sopron és környéke szőlő és borfajtáit mutatnám be (több részletben).
Az első részben Sopront a kékfrankos hazáját és a kékfrankos legendáját mutatnám be röviden.

Sopron, a kékfrankos fővárosa

Borvidékünk Magyarország egyik legrégibb történelmi hagyományokkal büszkélkedő borvidéke.
Eredete egészen a keltákig vezethető vissza. A XIV. század elején Magyarország
legjelentősebb borvidékei között tartják számon, melynek kereskedelmi
kapcsolatai messze túlnyúlnak az ország határain. A XIX. századtól a
poncichterek, németajkú gazdák, messze földön híressé tették a soproni bort. A
városra jellemző, hogy más borvidékekkel ellentétben a pincéket nem a
szőlőhegyekbe, hanem a városban, saját házaik alá építették. Ez akkoriban
nemcsak kiváltságot, de nagyobb biztonságot, védelmet jelentett a termelőknek.

A borvidék legértékesebb területe a Fertő tó környéki hegyoldalakon, lankákon,
napjainkban mintegy 1500 hektárnyi területet foglal magába.
A Világörökség Bizottság a Fertő tavat az azt övező településekkel

együtt 2001-ben, mint kultúrtájat vette fel a Világörökségi Listára. A Fertő tó
vidéke geológiai és geomorfológiai érdekességek egyedülálló változatosságát
tárja elénk. Számos részre osztják a klimatikus határok, így a viszonylag
kicsiny területen belül rendkívüli módon változatos állat- és növényvilág
létezik: kontinentális alföldi sztyeppei tó, szub-mediterrán dombok és
szub-alpin hegyek, értékes szikes puszták, valamint előfordulnak magashegységek
is.

A monarchia idejében a szőlőterületek egy borvidéket alkottak
a Sopron-Ruszt-Pozsonyi néven és hasonló fajták és művelési módok jellemezték

őket. A szőlőskerteket pusztító járványok és a történelem viharai aztán külön
fejlődési pályára állították a borvidéket, míg ma Ruszt elsősorban a fehér
szőlőfajtákról és az aszúról (Ausbruch) híres, addig a Soproni borvidéken a
kékszőlő, főleg a kékfrankos termelése kiemelkedő (Sopron a kékfrankos
fővárosa), de jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot, és Pinot
noir ültetvények is. A fehérborfajták közül pedig a Zöld veltelini, a
Chardonnay, a Tramini, a Zenit, a Sauvignon blanc, és a Korai piros veltelini
emelhető ki.

A borvidék érdekessége, hogy az itteni klíma a késői szüretelésű édes borok előállításának
is kedvez. Ezek a borok nem új keletűek a vidékünkön, jelenlétük 1524-re
vezethető vissza.

Hagyományos ételeinkhez és borainkhoz jó étvágyat és borozgatást, Sopronban, a Kékfrankos

fővárosában kellemes időtöltést és pincelátogatásokat kívánok!

(A Soproni borvidék bemutatóját Molnár Tibor úr (†) Soproni Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke internetes anyagából állítottam össze).

A kékfrankos legendája

Napóleon bora

1809-ben a magyarul egy szót sem tudó soproni poncichterek nem sejthették, hogy a lakásaikba bekvártélyozott napóleoni katonák, akik csak terhet és szenvedést jelentettek a városnak, utódaiknak milyen nagyszerű örököt hagynak.

Történt pedig akkor, ahogy a nép emlékezete megőrizte, hogy a katonák élvezték a magyar hon

ízletes és bőséges kosztját és a soproni történelmi borvidék ízeit. A kötelező ellátmányon túl a
katonák vásárolták a jófajta bort és próbálták feledni a háborús idők
veszélyeit. A borosgazdák hamar felismerték, hogy a francia katonák két féle
pénzzel rendelkeznek, egy fehér színű háborús pénzzel, melyet a hadikiadások
fedezésére készíttetett Napóleon és egy kék színű pénzzel, mely még a régi
időkből származott és értékesebb volt. A poncichterek a legjobb boraikat csak a
kék színű pénzért voltak hajlandók kimérni és fizetéskor csak annyit mondtak:
kék frankot.

A hagyomány szerint erre a kiváló borra ragadt rá a név, kékfrankos, melyet azóta is így emlegetnek

Európa számos vidékén. A történet szép, de biztos, hogy nem igaz, hiszen a napóleoni háborúk
idején Sopronban is a fehér borok voltak jellemzőek és csak a filoxéra vész
(1800-as évek második fele) után jelent meg nagy tömegben a Kékfrankos szőlő.

Ha már a származása a bornak nem előkelő - az ampeológia szerint a Kaszpi-tenger mellől érkezett - a
gyógyhatásához kétség nem férhet. A vörösbor háromszoros pozitív élettani
hatása köztudomású ám bécsi orvosok a két világháború között megállapították,
hogy a soproni szőlőben a borkősavas sók a bél- és gyomorrenyheséget
gyógyítják. Az orvosok betegeiknek az akkori Lövér Szállót, ma Hotel Marónit
javasolták és a bécsi gyógyturisták nagyszámban ellepték a várost. Kúrálták magukat,
kirándultak és ha a Várhely kilátóból megpillantották a Schneeberg havas
csúcsait, kicsit otthon is érezték magukat. A szomszédolásnak a II. Világháború
vetett véget és sokáig nem érkeztek gyógyturisták Ausztriából.

(A kékfrankos legendáját Taschner Tamás úr, a Fertő-táj Világörökség Magyar
Tanácsa Közhasznú Egyesület ügyvezetője internetes anyagából állítottam össze).

[Warson]

Rögtön kezdésnek ilyen magasra tenni a mércét...hát fel kell kötnünk amit csak lehet, hogy akár csak hasonló színvonalon tudjuk bemutatni a ránk eső vidékeket, az biztos.:) Remek lett, köszönjük!